Bence hamar megtanult válaszolni a kérdésekre: hány éves vagy kisfiam? Hogy hívnak? Hol laksz? Már két évesen mondta: kettő, nyár közepén: kétésfél. Lakatos Bencének hívnak, Nyíjegyházán lakom, a Vasvári utcán.
Apu melle pedig dagadt a büszkeségtől, hogy milyen ügyes, okos, szép fia van. Valamikor augusztusban megszületett Botika, teltek a hetek és az ősz derekán, amikor már közelebb volt a háromhoz, mint a két és félhez, anyu egy nap azt mondta:
- Kisfiam, nemsokára hároméves nagyfiú leszel!
- Én nem akarok három éves lenni! Kétésfél vagyok! – Mondta Bence. - És nem vagyok nagyfiú, kicsi vagyok, mint Boti!
Áááá, szóval innen fúj a szél! – gondolta anyu. Legközelebb meg:
- Nem akarok óvódás lenni! – hisztizett Bence.
- Jó kisfiam. Akkor nem kapsz tortát a harmadik születésnapodra, meg játékokat sem, úgyis a legjobbakra az van ráírva: „három éves kortól”. Ha nem vagy három éves, akkor nem játszhatsz velük.
- De-de-de! Annyi vagyok! – vágta rá Bence.
Ez a párbeszéd lezajlott jó néhányszor, így mire januárban Bence tényleg három éves lett, már nem zavarta annyira. Kapott tortát, három gyertyával. És sok-sok játékot. Gyurmát, könyveket, építőjátékot, kisautókat és aminek talán a legjobban örült, egy Verdás kuckót. Vidáman, ünnepelve telt a születésnap Skodanagyiéknál és Rönópapáéknál is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése