Amikor Botika négy hónapos lett, anya gondolt egyet és reszelt alma levével kínálta meg. Botika nem igazán díjazta az ötletet. Fintorgott, köpködött és minden olyan dolgot megpróbált, ami elősegítette az almalé távozását a szájából. A köpködést és nyálkifújást Bence tanította Neki. Úgy tűnik a hülyeségre mindkét gyerek fogékony… Minden almás lett, Boti és anyu ruhája is. Az almához való viszonya azóta is változatlan, pedig már eltelt jó néhány nap. Lehet, hogy nem szereti?
Kábé fél óra elteltével Bence szaglászni kezdett.
- Anya, mi ilyen büdös? Bence megtalálta a célszemélyt:
- Fúúúj, Boti bekakált! – kiáltotta nevetve Bence.
Úgy látszik, az almalé megtette a hatását…
2011. január 22., szombat
A piros tűzoltóautó
Egy ködös januári délután Bence, Boti és anyu ebéd után visszakísérték aput a városba. Apu ment dolgozni, a többiek pedig sétáltak egyet. Apu adott mindenkinek egy búcsú puszit, és indulni készült, mire Bence elpityeredett.
- Apu, én is veled akarok menni dolgozni!
- De kisfiam, Te oda nem jöhetsz, mert akkor én sem tudok dolgozni. De délután megyek haza, és majd játszunk sokat. De különben is, Te délután alszol.
Apu elindult, Bence pedig sírni kezdett. Anyu próbálta vigasztalni:
- Ne sírj, nemsokára jön haza apuci.
Nem sokkal később anyu meglátott egy piros tűzoltóautót.
- Bence, nézd csak! Ott egy tűzoltóautó! Vajon mit csinálhat a Kossuth téren?
Erre már Bence is kíváncsi lett:
- Nézzük meg!
Egy nagy piros Merci tűzoltóautó állt a Városháza előtt. Vajon mit fognak csinálni? Hamarosan kiderült. Két tűzoltó bácsi bemászott az autó tetején lévő kosárba, majd a létra lassan emelkedni kezdett, egészen a tetőig.
- De magasan vannak! – álmélkodott Bence.
- Bizony.
- És mit csinálnak a bácsik, anyu?
- A megfagyott havat és jeget takarítják le a tetőről, hogy nehogy valakinek a fejére essen. Mert tudod, a tűzoltók nem csak tüzet oltanak, ha veszélyes helyre kell felmászni, akkor is Őket hívják.
- Na jó, most már menjünk – mondta anya.
Erre Bence meglátott egy csomó galambot a téren, és nagyokat kacagva közéjük szaladt. Anyu meg szaladt utána a babakocsival.
- Apu, én is veled akarok menni dolgozni!
- De kisfiam, Te oda nem jöhetsz, mert akkor én sem tudok dolgozni. De délután megyek haza, és majd játszunk sokat. De különben is, Te délután alszol.
Apu elindult, Bence pedig sírni kezdett. Anyu próbálta vigasztalni:
- Ne sírj, nemsokára jön haza apuci.
Nem sokkal később anyu meglátott egy piros tűzoltóautót.
- Bence, nézd csak! Ott egy tűzoltóautó! Vajon mit csinálhat a Kossuth téren?
Erre már Bence is kíváncsi lett:
- Nézzük meg!
Egy nagy piros Merci tűzoltóautó állt a Városháza előtt. Vajon mit fognak csinálni? Hamarosan kiderült. Két tűzoltó bácsi bemászott az autó tetején lévő kosárba, majd a létra lassan emelkedni kezdett, egészen a tetőig.
- De magasan vannak! – álmélkodott Bence.
- Bizony.
- És mit csinálnak a bácsik, anyu?
- A megfagyott havat és jeget takarítják le a tetőről, hogy nehogy valakinek a fejére essen. Mert tudod, a tűzoltók nem csak tüzet oltanak, ha veszélyes helyre kell felmászni, akkor is Őket hívják.
- Na jó, most már menjünk – mondta anya.
Erre Bence meglátott egy csomó galambot a téren, és nagyokat kacagva közéjük szaladt. Anyu meg szaladt utána a babakocsival.
Virgácségetés
Bence mindig is izgő-mozgó, eleven kisfiú volt, sokszor bosszantotta fel szüleit viselkedésével. Nem akart délután aludni, rendesen ebédelni, vagy éppen rendetlen volt és nem akarta elpakolni a játékait. Amíg nem volt kistestvére, anya sokszor elpakolt utána, de később már nem volt erre ideje.
Közeledett Mikulás ünnepe, és anyu a Mikulás segítségét kérte.
- Bence, ha nem alszol, nem hoz ajándékot a Mikulás! Ha nem rakod a helyére a játékaidat, nagy virgácsot kapsz majd Tőle!
Így is történt. December 6. reggelén a kis cipőben a piros csomag mellett egy hosszú virgács is díszelgett.
- Na, mi az ott Bence a csomag mellett? - kérdezte apu.
- Egy pecabot! – kiáltotta Bence.
- Nem-nem, ez nem pecabot, hanem egy nagy virgács! Ez arra való, hogy ha rosszalkodsz, a popsidra lehessen vele csapni. Biztosan anyu elmondta a Mikulásnak, hogy nem mindig vagy jó.
- De apuci, én mindig jó vagyok! – és már vette is ki a csörgőt Botika kezéből…
- Háát persze – mosolygott apu.
Aztán, amikor sem anya, sem apa nem hallotta, Bence megkörnyékezte Skodapapát, és egyezkedni kezdett vele.
- Gyere papa, nézd csak, ezt a virgácsot hozta nekem a Mikulás. De én mindig jó vagyok, ezért nem is kell. Tegyük be a kazánba, égessük el!
- Bence, ez biztos? – vonta kérdőre papa.
- Hát persze! Gyere, gyere papa, égessük el! – mondta Bence.
És mit mondhat erre egy nagyapa, aki mindeközben próbál komoly maradni?
- Hát, ha tényleg mindig jó leszel, akkor égessük el. És úgy is tettek. Aztán mikor végeztek, Bence vígan újságolta a hírt, hogy bizony a virgács már nincs.
Közeledett Mikulás ünnepe, és anyu a Mikulás segítségét kérte.
- Bence, ha nem alszol, nem hoz ajándékot a Mikulás! Ha nem rakod a helyére a játékaidat, nagy virgácsot kapsz majd Tőle!
Így is történt. December 6. reggelén a kis cipőben a piros csomag mellett egy hosszú virgács is díszelgett.
- Na, mi az ott Bence a csomag mellett? - kérdezte apu.
- Egy pecabot! – kiáltotta Bence.
- Nem-nem, ez nem pecabot, hanem egy nagy virgács! Ez arra való, hogy ha rosszalkodsz, a popsidra lehessen vele csapni. Biztosan anyu elmondta a Mikulásnak, hogy nem mindig vagy jó.
- De apuci, én mindig jó vagyok! – és már vette is ki a csörgőt Botika kezéből…
- Háát persze – mosolygott apu.
Aztán, amikor sem anya, sem apa nem hallotta, Bence megkörnyékezte Skodapapát, és egyezkedni kezdett vele.
- Gyere papa, nézd csak, ezt a virgácsot hozta nekem a Mikulás. De én mindig jó vagyok, ezért nem is kell. Tegyük be a kazánba, égessük el!
- Bence, ez biztos? – vonta kérdőre papa.
- Hát persze! Gyere, gyere papa, égessük el! – mondta Bence.
És mit mondhat erre egy nagyapa, aki mindeközben próbál komoly maradni?
- Hát, ha tényleg mindig jó leszel, akkor égessük el. És úgy is tettek. Aztán mikor végeztek, Bence vígan újságolta a hírt, hogy bizony a virgács már nincs.
Nem akarok három éves lenni!
Bence hamar megtanult válaszolni a kérdésekre: hány éves vagy kisfiam? Hogy hívnak? Hol laksz? Már két évesen mondta: kettő, nyár közepén: kétésfél. Lakatos Bencének hívnak, Nyíjegyházán lakom, a Vasvári utcán.
Apu melle pedig dagadt a büszkeségtől, hogy milyen ügyes, okos, szép fia van. Valamikor augusztusban megszületett Botika, teltek a hetek és az ősz derekán, amikor már közelebb volt a háromhoz, mint a két és félhez, anyu egy nap azt mondta:
- Kisfiam, nemsokára hároméves nagyfiú leszel!
- Én nem akarok három éves lenni! Kétésfél vagyok! – Mondta Bence. - És nem vagyok nagyfiú, kicsi vagyok, mint Boti!
Áááá, szóval innen fúj a szél! – gondolta anyu. Legközelebb meg:
- Nem akarok óvódás lenni! – hisztizett Bence.
- Jó kisfiam. Akkor nem kapsz tortát a harmadik születésnapodra, meg játékokat sem, úgyis a legjobbakra az van ráírva: „három éves kortól”. Ha nem vagy három éves, akkor nem játszhatsz velük.
- De-de-de! Annyi vagyok! – vágta rá Bence.
Ez a párbeszéd lezajlott jó néhányszor, így mire januárban Bence tényleg három éves lett, már nem zavarta annyira. Kapott tortát, három gyertyával. És sok-sok játékot. Gyurmát, könyveket, építőjátékot, kisautókat és aminek talán a legjobban örült, egy Verdás kuckót. Vidáman, ünnepelve telt a születésnap Skodanagyiéknál és Rönópapáéknál is.
Apu melle pedig dagadt a büszkeségtől, hogy milyen ügyes, okos, szép fia van. Valamikor augusztusban megszületett Botika, teltek a hetek és az ősz derekán, amikor már közelebb volt a háromhoz, mint a két és félhez, anyu egy nap azt mondta:
- Kisfiam, nemsokára hároméves nagyfiú leszel!
- Én nem akarok három éves lenni! Kétésfél vagyok! – Mondta Bence. - És nem vagyok nagyfiú, kicsi vagyok, mint Boti!
Áááá, szóval innen fúj a szél! – gondolta anyu. Legközelebb meg:
- Nem akarok óvódás lenni! – hisztizett Bence.
- Jó kisfiam. Akkor nem kapsz tortát a harmadik születésnapodra, meg játékokat sem, úgyis a legjobbakra az van ráírva: „három éves kortól”. Ha nem vagy három éves, akkor nem játszhatsz velük.
- De-de-de! Annyi vagyok! – vágta rá Bence.
Ez a párbeszéd lezajlott jó néhányszor, így mire januárban Bence tényleg három éves lett, már nem zavarta annyira. Kapott tortát, három gyertyával. És sok-sok játékot. Gyurmát, könyveket, építőjátékot, kisautókat és aminek talán a legjobban örült, egy Verdás kuckót. Vidáman, ünnepelve telt a születésnap Skodanagyiéknál és Rönópapáéknál is.
Botond érkezése
Anyának hónapokon keresztül nőtt a pocakja, míg végül már akkora volt, mint egy óriási görögdinnye. Bence csodálkozva tapogatta, hol egy pici lábat, hol egy apró kezecskét vélt felfedezni a bőr alatt.
Voltak napok, amikor türelmetlenül kérdezte: Mikor bújik már ki Botond? Szeretnék már vele játszani!
-Kisfiam, az még odébb van. Ha meg is születik, még hónapoknak kell eltelnie, hogy játszani tudjatok együtt. – válaszolta anya.
Aztán egy augusztusi hajnalon anya arra ébredt, hogy itt az idő, ma Botika megszületik. Csak apának szólt, Bence még mélyen aludt. Összepakoltak mindent, ami a kórházba kell, elhívták Rönómamát, hogy vigyázzon Bencére, majd indultak a kórházba.
Botika még ebéd előtt megszületett (11 óra 15 perckor), apa vágta el a köldökzsinórt. Délután apu és Bence meglátogatták anyut és Botit a kórházban. Vittek neki egy szelet tortát, ugyanis anyának is aznap volt a születésnapja. Öt nap múlva anya és akis jövevény hazatérhettek.
Az első néhány otthon töltött nap nagyon nehéz volt. Botika sokat ébren volt éjszaka, anyu sokszor együtt sírt vele. Aztán mindenki megnyugodott, és viszonylagos rend állt be.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)